IOS vagy Android?

2017. január 10. 13:46 - Tech Mester

Hogy melyik lenne a jobb? Sajnos teljes biztonsággal nem mondatom ki egyiket sem. Lényegében két forradalmi rendszerről beszélünk, akik tervezői olykor-olykor koppintanak egymásról egy keveset. Na de ki nem csinálja ezt a 2010-es években? Rajtuk kívül, valahol legalább 3 testhosszal lemaradva próbálkozik a Microsoft. Teljes elfogultság nélkül igyekszem kifejteni véleményem a két legnagyobb gyártóról. Várom a tiéteket is. Szavazni pedig most sem felejtsetek el!

ios-vs-android.jpg

 Az Android verhetetlen a lehetőségek terén. Olyan sok mindent kipróbálhatunk, hogy valóban teljesen szabadnak érezhetjük magunkat a használata közben. Kezdjük azzal, hogy a control center mennyire testreszabható. Bármit kirakhatunk, nincsenek felesleges menüben bóklászó percek, hogy megkeressük a mobilinternet kikapcsolása opciót. A lezárt képernyőn is lehetőségünk van egyedi megjelenés beállítására. Az Android rendszerű telefonokat gyártó cégeknek sokkal több gondja van az operációs rendszer optimizálásával, mert több száz ilyen telefonról beszélünk. Nehéz is lenne mindegyikre tökéletesen optimizálni a rendszert.

Természetesen az aktuális csúcskészülékek mindig valahogy jobban működnek az olcsóbb kategóriájú társaiknál. Kipróbáltam egy olcsóbb, 2016-os Samsung telefont. Sajnos már első használat után kiderült, hogy valamit nagyon rosszul csináltak. Érdekes, anélkül, hogy a legfontosabb alkalmazásokat telepíteném rá, néha gondot okoz az üzenetekbe vagy a kamerába való belépés. Utóbbival annyira meggyűlt a baja, hogy újra is kellett indítani, hogy fotózhassak. Persze egy prémium kategóriás telefon esetén nincs ilyen probléma. Legalábbis nem tapasztaltam a pár napos próbálgatás során.

A robotos OS-t futtató telefonok mellett szól, hogy nem fogod örökre megbánni, ha csak a 16 GB-os modellt választod, mert lehetőség van memória kártyával tárhelybővítésre. Bár így már kicsit lassabb lesz az appok betöltése, -persze egyáltalán nem mindegyik hajlandó a memória kártyára települni- ha nem a belső tárhelyen vannak. De fotók, videók, zenék tárolására több, mint megfelelő. Számos gyártó Dual SIM-es telefonokat dob piacra. Így, ha van egy céges és egy privát SIM-kártyád, nem kell két külön telefont cipelned magaddal. Ugye mennyivel kényelmesebb?

A rendszerrel szorosan összekapcsolódik a telefon is, így azokról is kell ejtenem néhány szót. Nyilván nem a processzor sebességét és a memória méretét fogom összehasonlítani, ez teljesen felesleges farok méregetés a két szurkolótábor között. Még az előző generációs Samsung Galaxy telefonok rendelkeztek infravörös porttal, amit a legújabb szériából már kihagytak. Ezt tudja néhány másik gyártó telefonja is, lényegében távirányítóként tudjuk használni a telefonunkat, nem okos eszközök esetében is. Például TV, klíma és ehhez hasonló infravörös távirányítású kütyük. Arról ne is beszéljünk, hogy több gyártó is piacra dobott IP68 szabványú vízálló telefonokat. Így nem kell félnünk, ha véletlenül vízbe ejtenénk a méreg drága telefonunkat. Sőt a legőrültebbek mosógépben tesztelték készülékeiket, nem is rossz eredményekkel. Az Apple rendszerével szemben már évek óta lehetőségünk van az NFC érzékelésének segítségével vezeték nélkül is tölteni a telefonunkat. Erről az iPhone tulajok csak álmodnak és a pletykák szerint idén kaphatják meg először.

Továbbá a widgetek régóta nagyon jól használhatóak, az IOS nyújtotta korlátozott lehetőségekkel szemben. A legújabb Android telefonokban olyan lehetőségünk is van, hogy a képernyőt megosztva annak felső és alsó részében külön alkalmazásokat nyissunk meg. Számos alkalommal kapóra jöhet, például, ha e-mailt írunk és fontos adatokat szeretnénk ismertetni Excel táblázatunkból. A Google Now szolgáltatás is zseniális, mindent megért, amit mondok. Sajnos magyarul ő sem tud, akárcsak a többi rendszer személyi asszisztense. Illetve a magyar neveket nem igazán akarja megérteni, ha hívni akarnék valakit, ezért szükségünk lehet kisebb név módosításokra, ha szeretnénk használni ezt a funkciót. Sajnos a rendszer nem a legstabilabb a triumvirátus tagjai közül, de léteznek rá úgynevezett főzött romok, melyekkel javulást érhetünk el, de ez kockázatokkal járhat, ha nem értünk hozzá.

A Google rendszere mellett szól, hogy Kínában, a szorgos feltörekvő gyártók olcsóbbnál, olcsóbban kínálják a legjobb hardverrel szerelt mobiljaikat. Az elhivatottabbak nem is használhatatlan rendszert pakolnak a telefonokra, hanem a lehető legjobban próbálják optimizálni. Aki nem márkahű és nem minden évben a legújabb Samsung csúcsmodellt várja, bátran ajánlok egy kisebb nevű gyártó termékeiből. Ha olcsóbb telefont vennénk, akkor sajnos a korábban említett problémák hatványozódnak, sajnos az alacsonyabb piaci szegmensekben nem gondolnak a gyártók a vásárlók jólétére. A rendszer frissítésnek viszont az az átka, hogy csak a prémium telefonok kapnak rövid ideig lehetőséget a legújabb Android telepítésére. Az alkalmazásboltban nagyjából ugyanannyi hasznos app van, mint az Apple boltjában. Viszont van egy nagy előnye. Ha nem akarsz költeni egy alkalmazásra, akkor nem kell. Letöltheted a fizetős appot külső forrásból teljesen ingyen, jobb esetben következmények nélkül.

Végére hagytam a számomra legfontosabb érvet az Android mellett, ami a legfájóbb pont az IOS-ben. Már 2014 óta több fiókot tud kezelni a rendszer. Létrehozhatunk vendégeknek, gyerekeknek fiókot vagy bárkinek, akinek csak akarunk. Nem az iPhone-ból hiányzik, azt nem szoktam odaadni akárkinek. De az iPad végre kaphatna egy ilyen funkciót, amivel sokkal jobban megkönnyítenék az almás userek életét.
android_1-1024x576.jpg

Az IOS stabilitásban és biztonságban mindenképpen jobban produkál az Android-ot futtató készülékekkel szemben. Míg én évek óta csak iPhone-t használok és soha nem kellett lefagyott állapotból újraélesztenem a telefonom, addig több barátom is beszámolt már a Google rendszerének viszontagságairól. A Touch ID verhetetlen, mert egyik gyártó sem tudott ilyen profi ujjlenyomat olvasót kifejleszteni, ami ráadásként nekem megfelelő helyen lenne. Tudom léteznek mindenféle írisz szkennerek, de nekem bőven elég az ujjlenyomatom jól működő beolvasása. Nagyon biztonságosra tervezték a rendszert. Legtöbb bizalmasnak tekinthető alkalmazásunkat külön jelkód vagy Touch ID megadással érhetjük el, ha szükségünk van rá. Léteznek kiskapuk, amit a legprofibb hekkerek megtalálnak, hogy bejussanak a rendszerbe. Persze attól nem félek, hogy megtalálnak, de mégis jó, ha van ilyen lehetőségünk.

A rendszerre visszatérve, annyira egyszerű, hogy a 3 éves unokaöcsém tudja, mit kell nyomni például, hogy beállítsa a személyes HotSpot-ot. Ha mégsem menne elsőre, van keresés a beállításokban, elég csak beírni a kulcsszót és már ki is kapcsolhatjuk a PIN-kódot. A szoftver-frissítés a legkirályabb dolog az Apple telefonjain. Az idén 5 éves iPhone 5 képes a legújabb IOS futtatására, méghozzá akadásmentesen! Előfordulhat, hogy valakinek belassul valami felhasználói vagy rajta kívülálló hiba folytán. Ezen egy restore segít. Tud ilyet egy Android? Persze az Apple-nek könnyebb dolga van, -gondoljuk mi- mert csak 5-6 telefonra kell koncentrálniuk.

Az AppStore alkalmazásai is sokkal jobban helytállnak, mint Android-os másaik. Nem beszélve arról, hogy általában sokkal hamarabb megkapnak az almások egy-egy új játékot, alkalmazást. A Google Play áruházban ráadásul csak véletlenszerű a vírus ellenőrzés és általában utólagos. Az AppStore viszont kivétel nélkül átvizsgálja az appokat, mielőtt bekerülnek az áruházba. A másik dolog, hogy korlátozott a rendszer, ezen az Android-hoz hasonlóan változtathatunk. Úgynevezett Jailbreak segítségével. Garanciavesztéssel jár és többé nem lesz szuper biztonságos a telefonunk. Mindenki gondolja meg, hogy mit szeretne.

Az iPhone esetében, ha eladásra kerül a sor, sokkal jobban járunk. Használtan is nagyon jól tartják az árukat, így nem kell óriási összegeket áldoznunk a következő modellre. Az Android-os telefonok közül viszont már nem ilyen jó a helyzet, ott hamarabb szóba jöhet, hogy inkább elajándékozom a pofátlanul alacsony ára miatt.

Ígértem, hogy nem beszélek a hardverről, de azt meg kell említenem, hogy a sokkal gyengébb specifikációkkal rendelkező iPhone sokkal jobban kihasználja tudását, mint az erősebb Android-os telefon. Hála a rendszer tökéletes optimalizálásának. Általában az iPhone felhasználók hajlamosabbak több Apple terméket vásárolni. Szerencséjükre annyira jól megoldották a rendszerek közötti kapcsolatot, hogy akaratlanul is beleszeretünk. Az iPhone Word appjában elkezdett vázlatot könnyen folytathatjuk a Mac-en, ha hazaértünk. Illetve a telefonon kimásolt tartalmat is minden trükk nélkül beilleszthetjük a gépünkön. Ha nem tetszik a gyári mail, térkép, jegyzetek vagy bármelyik másik alkalmazás, könnyen törölhetjük. Nincs szükségünk harmadik féltől származó appokra a törléshez. Másik elbűvölő megoldás, hogy bármely Apple felhasználóval, aki a közelünkben van, az AirDrop nevű funkcióval bármit megoszthatunk vele. Nem kell E-mail, Messenger vagy Viber hozzá. Ezt a vonalat követve megemlítem a hasonlóan Apple termékek között működő iMessage, FaceTime és FaceTime Audio appokat. Ezek mindenféle külön telepítés nélkül működnek. Akár egy üzleti tárgyalás helyszínének megbeszélése közben is iMessage-en keresztül tudjuk elküldeni az adatokat, anélkül, hogy bármilyen engedély vagy beállítás kellene hozzá, ha az illető is iPhone felhasználó. Remek költség csökkentő funkció.

Az említett tárhely mérete korlátozott, ami csak a pénztárcánktól függ. Ez kicsit eltántoríthatja az új készüléket vásárlókat, de korábbi cikkemben írtam megoldásokat erre a problémára. Végső soron megemlíteném a garanciát. Ez verhetetlen. Bár elég sokan visszaélnek vele, az Apple mégis bízik vásárlóiban. Ha hardveres probléma van a telefonnal és garanciális, akkor nyugodtan visszavihetjük egy szervízbe, ahol néhány héten belül adnak egy új készüléket. Természetesen az Apple fanokat néha lelombozhatja a gyártó olyan lépésekkel, mint a jack csatlakozó hiánya a legújabb készülékben, de mindennek megvannak az előnyei.

tumblr_inline_o6lp23iqca1th803e_540.png

 

 

Lényegében ezek a rendszerek fő tulajdonságai, amiket érdemes figyelembe venni. A Windows Phone készülékekről nem ejtenék szót, mert annyira kevesen használják és nem is volt lehetőségem újabb telefont tesztelni. Ha olcsóbb telefont keresünk, véleményem szerint a régebbi generációs, még forgalomban lévő iPhone jobb választás lehet. Viszont a prémium kategória esetében nem mondhatok abszolút nyertest. Mind a két rendszernek vannak hiányosságai. Az Android telefon tulajok már együtt élnek az instabil rendszerrel, az IOS pártiak pedig megszokhatták a rendszer korlátozottságát. Mindenki döntse el maga, hogy melyik innovációra van nagyobb szüksége és az alapján válasszon gyártót magának. Aki Windows Phone-t használ, öremmel vennénk többen, ha kommentben leírná a tapasztalatait róla.

kepernyofoto_2017-01-06_23_39_52.png

85 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://techmester.blog.hu/api/trackback/id/tr1912115459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félmeztelencsigazokni 2017.01.11. 09:27:19

Kellene olyan gomb is, hogy mindkettőt használom. A fő telefonom iPhone, de van egy Xiaomi is. A MIUI sokban hasonlít az iOS-re, más Xiaomi tulajokkal ingyen lehet üzengetni és ugyanúgy évekig jönnek frissítések.

fifibá55 2017.01.11. 09:30:19

Nem az a kérdés, hogy melyik a jobb, hanem az, hogy _nekem_, a konkrét felhasználónak melyik jön be jobban. Azt kell választani és használni, és ha mégsem az igazi, beszerezni egyet a másik fajtából, és azt kipróbálni.
A mobil is egy közönséges használati tárgy, nem kell megideologizálni.

Kobak77 2017.01.11. 09:40:39

NFC-vel vezeték nélkül telefont tölteni? Tovább nem olvastam sajnos, nem volt értelme...

igazi hős 2017.01.11. 09:40:54

"lehetőségünk van az NFC-nek hála vezeték nélkül is tölteni a telefonunkat" ha egy szőke kislány írna ilyen, akkor csak mosolyognánk, de egy techmestertől vérciki. A telefon és a Qi töltő NFC-vel érzékelik egymást, de ennek a töltéshez semmi köze, azért van, hogy amikor nincs telefon a töltőn, akkor ne menjen feleslegesen.

"A rendszer frissítésnek viszont az az átka, hogy csak a prémium telefonok kapnak rövid ideig lehetőséget a legújabb Android telepítésére." Ej-ej, ez se stimmel. Annyit illene tudni, hogy a nagy nevek több éves telefonokat is frissítenek - ha lehet. Ugyanis ha kijön egy új kernel, azt minden processzorcsaládhoz illeszteni kell, ami sok meló, így aztán az MTK hagyja francba a régi modelljeit, de még ott is jellemző, hogy egy új főverziót megélnek a telefonok. Persze tudsz olyan új kínai telefont venni, amin még 4.x van és még Lollipopra sem lehet frissíteni.

"Az idén 5 éves iPhone 5 képes a legújabb IOS futtatására, méghozzá akadásmentesen!" Ez már a sírva röhögős kategória. Még nem volt olyan iOS frissítés, ami után ne lett volna tele a net "lelassult a telefonom, hogy térjek vissza az előző iOS verzióra" panaszokkal. Az Apple pont leszarja a kettővel korábbi generációt, az aktuális iOSnek deklaráltan az aktuális és az eggyel megelőző eszközökön kell rendesen futnia, a többieknek meg vagy szerencséje van, vagy nincs. Általában az utóbbi.

igazi hős 2017.01.11. 09:44:15

@Kobak77: A szerző iPhone user, nem kell érteni a bonyolult technikai részletekhez, értem?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.01.11. 09:50:40

Az Androidos lefagyást nem értem. Sony telókat és tabletet használok már több éve és még sosem fagyott le a rendszer. Az persze igen valószínű, hogy mindenféle dzsunkatelón probléma van vele....olcsó húsnak híg a leve. Az ujjlenyomat olvasó dolgot sem értem. Tökéletesen működik a Z5-ön......és nekem sokkal jobban is fekszik az oldalon levő olvasó.....nem az asztalon tartom a telefont.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 10:04:34

Mellesleg a kulfoldi tesztekben a huawei ujjlenyomatolvasoja teljesit rendszeresen a legjobban. Nem csak sebessegre alazza az iphonet, hanem peldaul nedves/izzadt ujjal is sokkal megbizhatobb

DaveEr 2017.01.11. 10:07:57

Egy rövid megjegyzés. Igy ebben a formában olvashatatlan a cikk. Bekezdés, tagolás, képek. Ez így egy ömlesztett iszonyat...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2017.01.11. 10:28:48

Huawei P9 április óta. Mostanra 710 App van rá telepítve és nem árt neki... valóban az erős hardver jobban bírja az Androidot. Szerintem ez a legjobb telefon most a piacon. Tudom miről beszélek. A Westel első kétezer előfizetőjén belül voltam anno 94-ben. Ezt pedig egy Sony Xperia Z Ultrarol írom amit ujsagolvasasra használok hehe. Ennek érdekes az androidja. Pl beszedfelismerest/díjtalan angolul mint Siri vagy Google offline a nyomja, három éves Sony képes erre. Internet nélkül angolul diktalok és nem hibádzik. Ezt még az új Huawei P9 se tudja. És semmilyen más rendszer sem.

nick papagiorgo 2017.01.11. 11:09:50

"Ha olcsóbb telefont keresünk, véleményem szerint a régebbi generációs, még forgalomban lévő iPhone jobb választás lehet."
IOS-t futtató készülék újonnan nincs 100 ezer alatt. Sokaknál ez mondjuk szempont lehet. (100 ezer az olcsó vajon?)

Egyébként meg mindenki használja, amit szeretne, én pl. a fenti dolog miatt sose próbáltam IOS-t, de biztos szép lehet :)

Rendszerösszeomlás: nekem Android nem omlott össze, Windows phone viszont többször is. Egyébként WP-ről: szinte senki nem használja, a szinkronizálása egy katasztrófa (nagyon sokszor nem érhető el a szolgáltatás, nem backupol, nekem kb egy hónapos backup jött egyszer vissza), teljesen esetleges, hogy a rendszer mikor omlik össze (van akinek soha, meg van, akinek hetente).

Szepikutya 2017.01.11. 11:20:35

Ahogy olvasom, a WP telefont csak az fikázza, aki soha nem használta. Szép napot mindenkinek és öljétek a pénzeteket a feneketlen kútba. Úgy is elavul holnaputánra.

nyelv-ész 2017.01.11. 11:36:05

A szerző egy olcsóbb androidos készüléket kipróbált, mely nem hozta az iPhone-nál megszokottakat. A korrekt eljárás az lett volna, ha az iPhone árkategóriájában választ egy androidos készüléket és arról alkot véleményt.
Így ezzel teljesen hiteltelenné válik a cikk.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 11:36:36

@nick papagiorgo:

Azert nem ilyen egyszeru ez. A legalso kategoriaban igenis alternativa a WP. Legalabbis en 35-40 ezer alatt sokkal inkabb azt valasztanam, mint barmelyik androidot. Felette igazad van.
(Uj es hazai garancias telefonokrol beszelek)

Phteven 2017.01.11. 11:49:47

"Ha olcsóbb telefont keresünk, véleményem szerint a régebbi generációs, még forgalomban lévő iPhone jobb választás lehet."

Pont emiatt váltottam almáról robotra. A régebbi almásra nem ment fel az újabb oprencer, a programok frissítés után nem akartak futni a régin. Lényegében kényszerített a gyártó, hogy vegyek újat. Ekkor mérgemben váltottam robotosra. Nem bántam meg.

Hakkni 2017.01.11. 12:06:10

Átolvastam a posztot, és szeretném javasolni, hogy ne foglalkozzon többet a bejegyzésíró a témával. Felesleges esetében. Tárgyi tévedések, egyértelmű félreértése a technológiáknak, pontatlanságok. Nem kéne ezt erőltetni.

rockjano 2017.01.11. 12:15:48

Ez az egész alapvetően pénzügyi kérdés.

Én dolgozni Mac-en dolgozom mert a Windows-nálk a MacOS nagyságrendekkel jobb.

A telefon fontos de NEM munkaeszköz nekem. Biztos hogy az iPhone jobb. Hardveresen is és pláne az OS.
Senki nem tud úgy szoftvert írni mint az Apple és ez majdnem fontosabb mint a processzor teljesítménye.

Viszont egyszerűen NEM ÉRI MEG AZ ÁRÁT! Elképesztően drága..Nagyon-nagyon. Használtan is.

Amióta a kínaiak ilyen mértékben beléptek a piacra (lassan lesöprik azt) azóta teljesen más a világ. 50e Ft körül webáruházból minden egyéb költség nélkül olyan telefont lehet kapni ami bőven felveszi a versenyt az ezelötti generációs iPhonokkal az árának a töredékéből. Ebben az országban ma ennél erősebb érv nincs.

NastroAzzurro 2017.01.11. 12:27:05

Az iPhone digitális analfabétáknak való.

szepipiktor 2017.01.11. 13:00:39

Valóban szükség van naponta ilyen szubjektív témájú, láthatóan klikkgenerátor posztokat a címlapra kiraknia az indexnek?
A poszt értelmetlen, mert valójában össze nem vethető dolgokra keres tényalapú definíciókat, törvényszerűséget. Én például MUNKÁRA csak windowsos telefont használok, de nem is foglalkoztat egy teledonnak a telefonálással össze nem függő szarságai. Viszont a trendi generáció nem telefont vesz, hanem egy telefonnal kiegészített multimédiás "konzolt"... Egy másik halmaz a "tartozni valahova" filozófiát képviselve az Apple szcientológia jellegű márkaimádásban látja az élet értelmét.
Ezeket összehasonlítnai? Csak 1 bites faék generáció akar ilyet tenni, hogy itt is üzekedhessen kecskegidaként a másik halmaz hasonló tagjaival.
Soha nem hallottam asztalost, villanyszerőt azzal dicsekedni, veszekedést provokálni, hogy az ő kalapácsa, csípőfogója milyen jó és miért jobb a másik szerszámnál... A telefon pedig CSAK egy használati eszköz, jellemzően 6 hónapos technikai elavultsággal.
És a marketingszakma röhög és dörzsöli a markát, megit sikerült ezreket felhabozni, így megint mennek vásárolni az aktuális csúcstelefonokból... Majd kommentelhetnek 6 hónapig ismét, majd megint mehetnek vásárolni...
Egyébként olyan is érdekelne, hogy az indexes cikkeknél, és az innen indított blogokon miért kötnek minent azonnal az Applehoz? Ezért mennyit kapnak? Mert most is van fegyveres poszt Apple hasonlattal és sokadik csúcstelefon Apple mércével...
Az index és bloggervilága ezt pénzért teszi?

2017.01.11. 13:05:02

soksok betü, de ahogy fentebb is írták, szegény cikkírónak fingja sincs az egész témáról.. megvette az iphone-t, és most mindenáron keres önigazolást, hogy nem hiába fizeti a 20.000-res csomagot és a havi 10000-res törlesztőt 24 hónapon keresztül.
Menj inkább a discoba kispajtás, ott a kiscsajok jobban értékelik ezt, nagyobb lesz a siker, a "techmester"-ből a mestert meg sürgősen felejtsd el :)

szepipiktor 2017.01.11. 13:07:34

@rockjano:
Látod, erről írtam:
"Én dolgozni Mac-en dolgozom mert a Windows-nálk a MacOS nagyságrendekkel jobb."
NEKED, baszki!
A világon emberek százmilliói DOLGOZNAK és mind a feladatához ideális rendszeren. Sokszor az ÁR jelenti az ideális jelzőt, mert egy cégnél, átlagos feladatokhoz mondjuk 100 darab gépnél elég nagy spórolás a célszerűség figyelembevétele a trendi divatnál.
Számos terület van a világon, ahol a Apple labdába sem rúg. És sok van ahol meg az Apple a jó.
De CSAK az Apple-buzik kiabálják folyamatosan, hogy az övék a jó, az egyedülálló technika, operációs rendszer (a másolt UNIX...) és ezt minden esetben kinyilatkoztató stílusban teszik. Soha nem olvasom, hogy SZERINTE vagy hogy az Ő IGÉNYEIHEZ! És soha nem ismerik el, hogy más is enben, más is dolgozik, más mást alkalmaz.
És ez egyben a iOS kontra Android vita eldöntéséghez is jó! Kinyilatkoztató szcientológusok köpnek minden másra, míg az Androidos közösség "csak" egy hurrá-halmaz, akik az appokban és a processzormagokban látják valaminek a jóságát, szmeben az iOS hívők márkaimádatával.

common 2017.01.11. 13:19:20

@nyelv-ész: Minden elvakult ájfon- hívőnek ezt szoktam javasolni.:)

szepipiktor 2017.01.11. 13:26:12

Mivel tudom, hogy sok hívőt megsértettem, ezért itt egy konkrét példa, mindenki magára ismerhet:
Az első okostelefonom, kényszerből kellett váltanom, egy 1 forintos kínai volt. Androidos.
Hamar rájöttem, hogy még az alap haszálathoz is preparálnom kell, azaz rootoltam és elvégeztem rajta a "feladatokat". Használható volt, de lassú és állandóan beavatkozást ifényelt, szemetelés és a hasonlók, mert alaptelefon volt, kicsi memóriával stb.
A baráti kör tehetősebb tagjai közül (üzletemberek) sokan még évekig maradtak a butatelefonjuknál, míg egy másik halmaz Apple telefonokat vett.
Mind arra használta, hogy a bulikon, a vacsorák során a videóikat, fotóikat mutogatták és a telefont az asztalra pakolták, hogy mindenki LÁSSA azokat. Szektaként viselkedtek.
A cégnél meg Blackberry volt, semmi okosság, de full üzleti szolgáltatások...
Időközben kialakult a baráti körömben egy Samsung-fan csopport, ők az Apple-hez hasonlóan folyamatosan cserélgették a készülékeket. És betegek lettek, appvadászt, folyamatos telefonbuzulás...
Nekem lejárt a hűségem és már annyira idegesített az Android, az a munkára használhattalan BUTA és NULLA kamulinux, hogy az akkor új Microsoft telefonra váltottam.
Gyakorlatilag beállítottam a kapcsolathoz tartozó email fiókot, feltettem 3-4 alapappot (menetrend) és egyszer sem kellett hoozányúéni, csak kétnaponta törltőre tenni. A munkához minden benne volt, a háttérben élt minden szükséges kapcsolat, mindez egy akkori Samsungokhoz mérten minimál hardveren! Nem kellett sog gigabájt memória meg tucat proceszormag, minden gyorsan, szemetelés nélkül üzemelt. A Here meg a legjobb térkép, navigációs rendszer volt, offlineban is kényelmesen használhattam.
Moist kényeszről az egyik kártyámat vissza kellett rakni egy régebbi Sony okosba - és SZENVEDEK! Lassú, kiismerhetetlen, hiszen nekem minden eszközöm Win10 és minden hálózatos (NAS stb), amihez a Wines telefon alapból jó.
És akik megismerték, azok közül többen azonnal Winre váltottak!
Az Apples halmaz mára elhalkult, hiszen nekik nincs új, amivel prüszkölhetnének, egy új modell csak ráncfelvarrás.
A Samsung-csopprt meg tovább butult, ma már a seggüket nem tudják kitörölni (ez volt a gyártó célja!) az új készülékeik nélkül. Ha megkérdezed, hogy hívnak? a telefonjukhoz fordulnak...
Na ez a OS-ek közötti alapkülönbség. Más halmaznak készülnek, melyek ÁTJÁRHATATLANOK, ezért a vita is értelmetlen. Egy Apples akkor sem lesz Androidos, ha a lotóötör jár mellé, a többieknek meg az iOS kezelési visszalépés, mert ma már az átlagember sem az amerikai "nekem az egygombos egér + Mac az ideális" kategória.
És ehhez az árképzésnek sincs sok köze, máshol a fizetések miatt egy telefon nem ékszervásárlás. Nálunk meg olyan mint a buta BMW-s, aki a panelben lakik egyobás albérletben...

nick papagiorgo 2017.01.11. 13:34:19

@Zsoltbacsi:
hát, én a saját tapasztalataimról tudok beszámolni, volt WP-m, asszonypajtásnak is az volt, meg egy-két ismerősömnek is.
Nekem is és asszonynak is 1-1,5 év után elkezdett szarakodni, összeomlások, hiába nyomom nem csinál semmit, stb. A backupja meg szar, mert nem érte el a microsoft fiókot - ezzel szemben az android mindig elérte a gmailt .
Másnál viszont tökéletesen megy azóta is.
Egyébként akinek van az szereti, én is szerettem (ez tény), amíg nem kezdett el szarakodni. Könnyen kezelhető, érthető és világos volt, legalábbis számomra :)

Illetve a gyerekeim (ált isk korú) voltak szomorúak tőle, mert az áruházban WP-hez sokkal kevesebb játék van, mint androidra. Én nem sokat játszom, ami nekem app kellett, azt megtaláltam, de ők panaszkodtak a játékokra.

Ennyi WP-s tapasztalataimról :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 13:58:21

A lányomnak minden kütyüje Apple, hülyeség lenne nem Iphone-t használnia.

Én semmi pénzért nem használnék Apple-t, amíg Linux és Android (az is Linux) elérhető. Csak winfossal kényszeríthetnének.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 13:59:06

@nick papagiorgo:

Ok, nagyjabol egyet is ertek, ha nem a low budget kategoriarol beszelunk. Nekem a kornyezetemben megvan az elmult 1-2 ev osszes best buy olcsotelefonja (Opendott,Vernee thor,Doogee X5 pro), hidd el, veluk is minimum annyi a szivas.

Egyebkent az iphone mellett is szolnak ervek:
Nekem peldaul SE van, megpedig azert, mert mar senki se gyart 4-4,5 col korul androidost, kiveve a sony z5 compact, de az meg masfelszer dragabb...

inebhedj - szerintem 2017.01.11. 14:10:31

Az IOS felhasználóbiztonsági (bármit is írt a cikk, voltaképpen csak külső app-okkal van mód hozzáférés védelemre, vagy, ha az adott app gyártója erre felkészítette azt) és UI szempontból gyengébb, csúnyább, mint a konkurencia.

A hardver és hw-sw optimalizációban viszont nagyon jó (ezt mondjuk a Google és a Xiaomi telefonjai is elmondhatják).

(Mindkettőt használok.)

decoati 2017.01.11. 14:12:03

Jó lenne már felnőni, és felhasználói a igényekhez vásárolni a telefont, nem pedig hinni a "mindenre jó" marketing bullshitnek, és elmezni, hogy melyik a "mindenebbre jó".
Nekem spec. jelenleg egy nagyon profi munkaidő loggerre, és egy rommá paraméterezhető naptár alkalmazásra van szükségem (szóval eleve Android), ezen kívül BT4.1-re, és egy "szódával elmegy" GPS-re. Ja, és ne kelljen nagyon zokognom ha pofára esik, és tönkremegy.
Úgyhogy vagy egy 5" 720p 2G/16G MTK6580-as, masszív csájníz csodám, tokkal-vonóval-megvásárolt appokkal volt 20.000. Tökkkkkéletes.
Természetesen ha mobilfotózni szereték, akkor egy kalap szart sem érne ugyanez.
Tartalomhoz a forma.

Mitya Ivanov 2017.01.11. 14:33:47

nekem egyértelmű a választás: bármennyire is divat szidni, számomra marad a windowsos mobil a tökéletes. Nem tudom megmagyarázni miért, de könnyen kezelhető, tetszik a csempe, egyebek. Persze apphiányban szenved, az biztos, de akkor is kitartok.

Szarazinda 2017.01.11. 15:12:43

Ráadásul van ebben a cikkben belső ellentmondás is rendesen, először aszongya, hogy

"Természetesen az aktuális csúcskészülékek mindig valahogy jobban működnek az olcsóbb kategóriájú társaiknál...Persze egy prémium kategóriás telefon esetén nincs ilyen probléma."

aztán meg: "Az IOS stabilitásban és biztonságban mindenképpen jobban produkál az Android-ot futtató készülékekkel szemben. Míg én évek óta csak iPhone-t használok és soha nem kellett lefagyott állapotból újraélesztenem a telefonom, addig több barátom is beszámolt már a Google rendszerének viszontagságairól."

Na szóval tessék összehasonlítani az almát az almával :-) könyörgöm, mi a nehézség annak a felfogásában, hogy az iphoneok felső és csúcskategóriás telefonok, tessék ennek megfelelő androiddal összehasonlítani.

Ezt a vírus, meg messaging hülyeséget hagyjuk már. Soha az életben nem volt vírus az androidos telefonjaimon, soha a büdös életben nem fagynak le azok az androidos telefonjaim, amelyek csúcskategóriásak. És igen, az olcsóbb szarok viszont valóban kevésbé stabilak. És tegye szívére a kezét, aki szerint ez ezeknek a csak iphonok között működő megosztási, meg kommunikációs lehetőségeknek a valós életben bármilyen jelentősége lenne. Tök nyilvánvalóan nincs. Ráadásul mér elnézést, de az, hogy ez csak iphoneok között működik, pont annyira hátrány mint előny, de erre sem gondol senki, csak osztja, hogy facetime meg mittoménmi. Ugyanmá'

Ez az egész hitvita 6-8 éves beidegződéseken alapszik. Tök nyilvánvaló, hogy egyik sem jobb a másiknál, de valamiért a hitvita dinamikája mindig az, hogy az iphone jobb, stabilabb, intuitívabb, felhasználóbarátabb, mint az android. És aki nem ért egyet, az defenzíven tagad, de pl. a legritkábban merül fel, hogy az android lenne a jobb, csak annyi, hogy rosszabb, vagy nem rosszabb (nyilván vannak kivételek).

Nem az iphone semmivel nem jobb, mint az azonos árú android. Ez tök nyilvánvaló. De nem is rosszabb. Ez is tök nyilvánvalóCsak az android sokkal kevésbé vallás, mint az apple, és ez sajnos tagadhatatlan. Engem pl. idegesít az iphone, és ezért a büdös életben nem vennék, hogy médiafájlokat ilyen körülményes rátenni, miközben technikai értelemben semmi nem indokolja, hogy közönséges pendriveként lássa a gép a telefont. De van akinek ez nem szempont, egyszer felnyomja rá a zenéit oszt kész. Ezen kívül egymillió légy nem tévedhet, és kicsit többen vesznek androidot, mint applet-t. A többi meg rizsa, kéremszépen

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2017.01.11. 15:18:14

WP, nem is kérdés. 30+ évesen a telefont az ember nem nyomkodja céltalanul, hanem használni akarja. Egy bajom van vele, hogy a Waze nem igazán WP-barát, muszáj egy android telefont tartanom erre (még ha szívás is)

Negrogo 2017.01.11. 15:20:36

En jo magam nem ertem azokat az embereket akik kepesek penzt kiadni utobbi 3-4 evben mar barmilyen iPhone -ert... gyakorlatilag az ios az andriod 3.0-ig volt jobb onnantol kezdve mar tul lepte az android. Arrol nem beszelve 250 ezer forintert adnak egy olyan telefont amit egy Galaxy A5(2016) ver fele(soooot) annyiert, minosegben meg legyenek egalok. Ami egyebkent 5.1 -el jott de mar 6.0 van rajta es jon N -is ergo 7.0 Szoval ennyit a supportrol is.

De tenyleg ki az az idiota aki iphonra kolt ? Akkor erne meg esetleg ma mar ha fele ennyiert adnak esetleg.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 15:34:09

@mennyi?husz!:

Jelentkezek! :)

Hidd el szivesen hasznalnek en is androidot, de szamomra fontosabb, hogy peldaul ne kelljen kivenni a nadragzsebembol a telefont ha beulok a kocsiba. Marpedig az iphone SE mereteben nem letezik androidos telefon, ami hardveresen hasonlo. Mellette vannak olyan elonyei, hogy pl a bongeszoben meg lehet nyitva akar 20 lap is, akkor se tolt ujra soha.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 15:39:32

@mennyi?husz!:

Ja, es nem 250 ezer volt, hanem 409 EUR (64Gb valtozat), tehat feleannyi, mint mondjuk egy vele osszehasonlithato S7 Edge. Mondjuk ramkezelesben meg azt is alazza... :)

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 15:41:49

Ha buzi vagy akkor IOS, de mi ebben az új-ság?

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 15:45:19

@Zsoltbacsi: A Huaweii csúcstelefonjai 2x addig bírják akksival mint bármilyen SZÁJfon, és gyorsabb az ujjlenyomatolvasójuk, meg persze jobb a kamerájuk.

Csak az a baj, hogy nem kerülnek sokba mint a SZÁJfon, ezért gyanúsak.

igazi hős 2017.01.11. 15:45:41

@rockjano: "Senki nem tud úgy szoftvert írni mint az Apple" Ők csináltak olyan térképprogramot, ami lefordult a felüljáróról az alatta futó útra? Biztos azért, mert nem ismert a helyet, hiszen pont az Apple HQ előtt csinált ilyet.
Az Apple egy hardverre gyárt szoftvert és mégis ugyanolyan bugos vackokat hoznak ki, mint a többiek.
Úgy persze könnyű "hibátlannak" lenni, ha a többség belenyugszik, hogy nem a drága telefonja rossz, csak ő fogja rosszul.

igazi hős 2017.01.11. 15:48:18

@szepipiktor: "Soha nem hallottam asztalost ..." Na akkor még te sem találkoztál Makita vagy DeWalt hívőkkel :-D
Pont mint az iPhone-osok, csak megalapozottabbak a vélemények.

igazi hős 2017.01.11. 15:56:28

@Zsoltbacsi: iPhone SE természetesen összehasonlítható az S7 Edge-dzsel, csak nagyon lemarad tőle. Hogy kell ram kezelésben alázni? Sokkal jobban bánik az 1 GB-tal, mint a S7 a 4-gyel?

Zsoltbacsi 2017.01.11. 16:01:32

@Parasztlengő az imperialistáknak:

Ok, azok abban jobbak. Viszont baszhatom, ha minden egyes kocsibaulesnel szurja a tokomet a nadragzsebben. Engem a kamera nem erdekel, es az uzemidejevel is meg vagyok elegedve (2 nap 6-6,5 ora kijelzoidovel, illetve tesztek szerint 10 ora mindigtv)

@igazi hős:
2 giga ram van benne
Vagy mondom, nyiss meg rajta egy index.hu-t es utana onnan 20 lapot a hatterben+ a szokasos sallang (skype,whatsapp,viber,jatek,galeria,zenelejatszo). Meg egy het utan is megmarad a memoriaban. Hidd el, hosszu utazasoknal aranyat er az ilyesmi. (repulon flight modeban nem tudsz refreshelni,vagy kulfoldon draga a roaming)
Ugyanez s7 edgen hiaba a 4 giga ram lehetetlen.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 16:11:41

@Zsoltbacsi: Olyan iPhone-t még nem gyártottak, ami kibír 24 órát egy töltéssel, már ha használják. Ez elég szomorú.

De már az Androidok is rosszabbak, mint 3 éve. Az ok a kijelzők 'fejlődése'.

Nem mintha nem lenne mind1, hogy egy tenyérnyi szaron HD, fullHD vagy 4K a felbontás, hisz látni úgyse lehet semi különbséget, meg ki néz filmet ilyen fosokon anyway, amit letorrentezett max. HD minőségben de akkor már azt körbe kell Twitterezni a világba mekkora fasza talált 720p-s filmet ingyér..:)

para_noir 2017.01.11. 16:19:41

Az iPhone jellemzően azoknak való, akiknek a design és az egyszerű kezelhetőség az első két elem a prioritási listában, ha mobiltelefonról van szó. Az Androiddal nincs semmi baj, tágabb lehetőségeket nyújt, de egy bizonyos hardverszint alatt tragédia, ebbe szoktak kapaszkodni azok, akik az iphone-okkal szemben fikázzák, ugyanakkor egy 200 ezer forint körüli androidos telefon totálisan pariban van egy iPhone-nal. nyilván a 35 rongyos csotrogány nem. Sőt, nekem van egy 60 ropis Asus telefonom, ami az én igényeimnek tökéletesen megfelel, 5.5-ös baszom nagy kijelző, 7 hónap alatt nulla összeomlás vagy fagyás, smooth működés, és 5000 mah-es akksi, ami átlagos használat mellett azt jelenti, hogy hétfő reggel leveszem a töltőről, és szerdán este felrakom rá újra. Na ezzel például nem versenyezhet egy iPhone vagy csúcs Samsung sem. A konklúzió hogy az oprendszer csak egy tényező, nagyon sok függ attól, hogy ki mire kívánja használni a telefont, illetve hogy mik az alapvető elvárásai.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 16:25:12

@para_noir: Mára nagyon sok Androidos telón pont úgy néz ki az oprendszer kezelőfelülete, mint az IOS. Egy átlag 3 éves gyerek elboldogul vele, persze az iPhonnal is, de ez inkább csak egy ál-érv. Valamivel meg kell magyarázni maguknak az almásoknak hogy mér jó.

Pláne miután naponta önként szopnak az iTunessal, Windowson. Miután macjük ugyi nincs.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 16:33:17

@Parasztlengő az imperialistáknak:

A profik nem torrenteznek, hanem fizetos ftp szervereken nyomjak :) Azt a havi 2 mozijegy arat boven megeri, meg itt ausztriaban elegge ra vannak szallva a torrentre a szolgaltatok+jogvedok.

Az akkuval kapcsolatban meg tevedesben vagy, semmivel se rosszabb, mint a tobbi. De ha nem hiszel nekem, akkor a youtuben rengeteg osszehasonlito videot talalsz, eleg beirni, hogy "iphone se battery test"

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 16:35:05

@Zsoltbacsi: Az Applenél dolgoztam most őszig, nem kell elmesélned mekkora fosokat gyártanak, nekem is volt szolgálati ájfon meg mekk is.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 16:38:27

@Parasztlengő az imperialistáknak:

Mondom, en azonnal valtanek andriodra, ha megjelenne egy az se mereteben es sebessegevel!

ZX 2017.01.11. 16:42:28

A Huawei messze a legjobb ujjlenyomatolvasót készíti, és nem az előlapra rakja, hanem a teló hátoljára, hogy praktikus legyen. Kézben többször oldod fel a telefont mint asztalon fekve.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 16:43:16

Még a core Apple hívő ügyfeleink is azt mondták hogy a MacOS 10.9 Mavericks óta minden évben egyre szarabb a cucc, az iPhone-ból meg az 4-4s,5-5s volt az utolsó amit komáztak a népek. A 6os és későbbi iPhone-ok majdnem hozták egy 70-80ezer forintos kínai Android szintjét, leszámítva az akksit. Volt olyan iOS frissítés ami teljesen lenullázta a régebbi iPhone-t, javíthatatlanul. De akkor minek engedte telepíteni?

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 16:45:47

@Zsoltbacsi: Fogalmam sincs, én keveset telefonálok és sokat SMSezek meg netezek. Ezért nekem 5.5ös lapát van, nem is kéne másmilyen.

Talán a Sony gyárt értelmes kisebb telefonokat.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 16:50:52

@Parasztlengő az imperialistáknak:

Igen, a z5 compactot, egyetlen szepseghibaja, hogy annyiba kerul, mint az se....

En meg egesz nap gep elott ulok, szoval nalam fontosabb a kenyelem es a hordozhatosag, mint a kepmeret.

Zsoltbacsi 2017.01.11. 16:53:46

Viszont igazan kijohetnenek mar egy normalis 10 colos 16:9es tablettel, mert ilyet se talalok...

Szarazinda 2017.01.11. 16:56:53

@Zsoltbacsi: jaj, most komolyan az s7 edge-dzsel hasonlítasz össze egy SE-t? Más kategória szerintem. Nekem amúgy tényleg semmi bajom az iphone-okkal, semmivel nem rosszabbak, vagy jobbak az androidosoknál, de azt tudom, hogy milyen egy s7 edge, azom van. Lenyűgöző. Ja, RAM kezelés vagy micsoda, biztos borzasztó, nekem még nem tűnt fel :-)

2017.01.11. 16:58:30

Mivel számítógépes demókat készítek - laikusoknak .xm formátumú zenéket -, egyértelmű, hogy Android.
Ugyanis a Iphone még az mp3 fájlokkal is baszakodik, ha nem az AppStore-ból származik, az Xm fájlokat meg les em tudja játszani, applikáció híján. Az Androidon pedig ott van az XmPlayer, illetve az Aimp.
Egyébként jelenleg Samsung S5, jövőre S7 :))

Zsoltbacsi 2017.01.11. 17:04:06

@Szarazinda:

Csak azert hoztam pont az s7e-t fel peldanak, mert egy idoben az volt a leggyorsabb. De egyebkent epp az a bajom, hogy nincs androidban olyan amire nekem (es rajtam kivul millioknak) tokeletes az se. Ugyanis nem mindenki basztatja egesz nap a telefonjat, sokaknak fontosabb hogy peldaul konnyen zsebrevaghassak, le tudjanak normalisan ulni... De azert a gpsrol/email olvasasrol/alkalmi jatekrol mi se akarunk lemondani.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 17:07:45

@Szarazinda: Az tény hogy Androidos mentalitással felesleges az iPhone-ban a RAMot méregetni, mert teljesen máshogy kezeli.

Nekem az első komolyabb Androidom egy 2gb-s Huaweii G7 volt, és kb. még ma is megvenném (3 éves modell), ha lehetne kapni. Ezzel párhuzamosan iPhone6ot is használtam. A Huaweii 2x annyi RAMot tudott (középkategóriás teló) mint az iPhone de mind2 ugyanolyan gyors volt. Kb. 8 hónap után voltak Androidon kisebb LAGok, de egy sima újraindítás fél évre megoldotta. Aztán meg összetörtem, azóta is siratom. Az iPhonennak a kamerája volt jobb, az akksija meg jóval gyengébb, a kivitel, design (zárt alumínium ház mind2) kb. egál.

rockjano 2017.01.11. 17:42:33

@szepipiktor: Szerintem először is nyugodj le mert ez az izgatottság öli az embert és aggódom érted.

Ez egy véleménykifejtési lehetőség. Én használom mindkét oprendszert elég alaposan ismerem őket és ezért szerintem megalapozottan fejtem ki azt a privát véleményemet hogy melyiket érzem jobbnak...

Ettől még mindenki értelemszerüen azt szeret és azt használ amit akar, és abszolúlt elismerem hogy bizonyos célokra ez vagy az adott esetben alkalmasabb, de attól hogy valamire egyik oprendszer jobb az még egészében nem teszi jobbá vagy rosszabbá.

Szarazinda 2017.01.11. 17:43:50

@Zsoltbacsi: ez tiszta sor, szerintem is kellenének kisméretű, de felső kategóriás androidos telefonok, sokakat zavar, hogy csak péklapát méretűek vannak. De másoknak, pl. nekem pont a nagy kijelző a fontos, könnyebb rajta gépelni. Nekem fontos az is, hogy ne kelljen itunes-zal szarakodni. De az s7 edge-t összehasonlítani gondolom, érdemesebb az iphone 7-essel, és az iphone 7 pedig nyilván rohadt jó telefon, nem rosszabb, mint a samsung, vagy bármelyik gyártó aktuális csúcskategóriás cucca. Én csak ezt a hitvitát nem bírom, és igen, valóban azt, hogy az iphone mánia tényleg egy vallás, sőt egyre inkább az, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy semmivel, de az égvilágon semmivel nem jobb, mint az android. Ennyi.

Leooo 2017.01.11. 17:51:20

@gyökérgumó: Úgy-úgy, a cikkíró elmebajnoknak fogalma sincs a WP-ről, de nem baj, ez maradjon is így! Aki használja a WP középtől fölfelé levő modelljeit, az pontosan tudja miért és mire jó hisztérikus megközelítések nélkül, a többieknek meg ott van az android. Nem elsősorban a játék mindenek felett, ez munkakörnyezetről és professzionális kiszolgálásról szól, megfizethető áron. Az alma az egy más dolog, más hitvilág- és árkategória is.

Leooo 2017.01.11. 18:02:24

@gergo: Nem értem, a WP L535Dual-on, meg az L640Dual-on hibátlanul megy a Waze, naponta használjuk...

Zsoltbacsi 2017.01.11. 18:09:49

@Leooo:

En adtam a WPnek egy eselyt, de sikitva menekultem kb 1 het utan, mert szamomra es sokak szamara alapveto programok hianyoznak, illetve ha vannak akkor bugosak es tizedet nem tudjak, mint az android es ios tarsaik. Es ne gondolj semmi egzotikusra, csak mondjuk egy normalis RSS olvasora vagy hasznalhato podcast appra....

midnight coder 2017.01.11. 18:38:20

@Leooo: Nekem több kollégám is éveken át használt windowsos telefont (erősen Microsoft-orientált fejlesztő cég vagyunk), és a 10-es megjelenése után mentek át droidra mert tele volt már a tökük vele.

midnight coder 2017.01.11. 18:47:05

@Parasztlengő az imperialistáknak: Nekem most xiaomi redmi note 3 plus-om van, és azt kell mondjam hogy az utolsó fillérig megérte az árát. Jó az akkuideje - volt hogy egy hétig nem kellett töltenem és még mindig volt benne vagy 30%, de még intenzív használat mellett is 4 napig simán elvan egy töltéssel, elég gyors, kiválóan műxik az ujjlenyomatolvasó, a GPS, RAM is van benne bőven, a proci is elég gyors, a kijelzője is elég nagy, a fém háza pedig kimondottan jól néz ki. A droid pedig ami rajta van, még csak véletlenül sem fagy. Nem mellesleg, az előző LG Leonomon sem volt ilyen gond, őt azért cseréltem le mert nagyobb kijelzőt akartam, ahogy az asszony Lenovo tabletje sem fagyott még. Előtte volt egy-két gagyibb tabletem (Navon Raptor 8, stb) na azok igen, bár igazából a Navon is csak a rootolás után fagyott.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 18:59:42

@midnight coder: Fagyni sosem fagyott nekem se, 4.4 és újabb Androidokról tudok beszéni.

Mondjuk én az a fajta vagyok végig azzal az Androiddal használom a telót amivel eladták, ami jó azt minek szétb*szni, ügye?

Novák Aircraft Ferencné 2017.01.11. 19:07:41

Elképesztő, hogy mennyi embernek a számítógép és az okostelefon az istene manapság. Legszívesebben egész nap ezeket nyomkodnák.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.01.11. 20:37:09

IOSra van olyan gyúrós App ami gyúrás nélkül is jaó? Akkor minek vegyek iPhone-t ha nem?

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 01:14:14

"Az Apple rendszerével szemben már évek óta lehetőségünk van az NFC érzékelésének segítségével vezeték nélkül is tölteni a telefonunkat. Erről az iPhone tulajok csak álmodnak"
Teringettét, eddig aszittem, az iPhone-t az Apple reszeli.
Most akkor ez kamu?

Egyébként a cikket Fülig Jimmy vagy a Török Szultán írta?
Mert a helyesírása azokéval vetekszik, csak azoknak legalább humora is van, amiért érdemes őket végigszenvedni, de itt se az, se szakértelem nem látszik.
Ezt a Tech Mester (gúny)nevet valaki gúnyolódásból akasztotta rád a főzőszakkörben?

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 01:53:14

@Chaoyang:
"Mostanra 710 App van rá telepítve"
És mi a lófasznak?
Ne mondd, hogy kihasználod...

@Zsoltbacsi:
Xiaomi már van 40 alatt is (én 38-ért vettem, magyar jótállással), és bármelyik WP-t veri.

@rockjano:
"Én dolgozni Mac-en dolgozom mert a Windows-nálk a MacOS nagyságrendekkel jobb."
Ez egyértelmű hazugság, amit a macitoszók szeretnek hangoztatni. De attól még nem igaz. A MacOS (ami egyébként OSX) valójában semmivel sem jobb semmilyen teszten, mint a Windows, sőt, általában alatta marad.

"Senki nem tud úgy szoftvert írni mint az Apple"
Annyira szart, ami még önmagával sem kompatibilis?
Hát tényleg kevesen szoktak, bár valószínűleg tudnának, csak nem tartják elegánsnak, pláne hogy egy valag pénzért árulják utána.

@szepipiktor:
"Soha nem hallottam asztalost, villanyszerőt azzal dicsekedni, veszekedést provokálni, hogy az ő kalapácsa, csípőfogója milyen jó és miért jobb a másik szerszámnál..."
Valószínűleg soha nem dolgoztál semmilyen műszaki szakterületen. :-)
Én eltöltöttem abban pár évtizedet, szóval de, lehet bizony hallani ilyen faszméregetést is a szakik közt.

"Az index és bloggervilága ezt pénzért teszi? "
Nem.
Írni sem tudnak, miért pont olyasmihez értenének, amihez az írás megtanulásánál kicsit több ész kell?
Simán földbuták, ennyi.

"nekem minden eszközöm Win10"
Ami kb. a használhatatlanság kategóriája.
Én Windowst használok munkához és egyébként is kb. 27 éve, szóval nem lehet azt mondani, hogy ne lennék Windows-párti, de a Win10-et 1 hét kipróbálás után anyázva kukáztam a gépemről, még szerencse, hogy előtte a Win7-ről csináltam image-et, amiből fél óra alatt visszaraktam a régi rendszert minden alkalmazással és beállítással együtt.
Ez kb. 2022-ig még használható, addigra hátha megint előáll a MS egy használható oprendszerrel. A Win10 kurvára nem az. És ezt a világ Windows-használóinak jelentős többsége is így gondolja, nem véletlenül nem igyekeztek még ingyen sem átállni a Win10-re tavaly július végéig, pedig lehetett, sőt, a végén már a jogtisztaság hiánya sem volt probléma.
WP-s telefont csak havernál láttam, nem voltam elájulva tőle. A Xiaomi az első olyan mobilom, amire azt mondom, hogy szerethető is, nemcsak vas. Pedig volt már néhány.
Ja, a csempéket meg kimondottan rondának találom, de ez ízlés kérdése.

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 02:10:43

@Zsoltbacsi:
iPhone 5S-t 95-ért árultak karácsony előtt a merhülyeazértnemvagyok boltokban, 16 GB memóriával.
Nem volt nagy kapkodás értük.
(Bár az tény, hogy én is jobban szeretném a 4"-os monitort, mint a mostani 5-öst. Mondjuk az én tökömet nem szokta nyomni autóban, pedig én is a nadrágzsebben hordom. Vagy a tököm van ergonomikusan elhelyezve, vagy a nadrágzsebem.)

@Parasztlengő az imperialistáknak:
"De már az Androidok is rosszabbak, mint 3 éve"
Ne bassz, most jöttek ki olyanok 4000 mAh óra fölötti aksival, amik kissé visszafogottabb használattal 1 hetet is kibírnak, de 4 napot úgy is vittek töltés nélkül, hogy külföldön nappal kb. folyamatosan ment rajtuk a GPS.

Ami a felbontást illeti, tökre egyetértek, nem is értem, mi a lófasznak full HD meg XHD 5 collra, ennyi egy 50 colos tévéképernyőre is elég, és még annak is kurva jó lesz a felbontása.

Negrogo 2017.01.12. 09:44:56

@Zsoltbacsi: Samsung Galaxy A3(16) pl . neked. Btw nekem is ez van. Mivel nem parasztvakitos FHD a kijelzo hanem pont jo 4,75" sima HD igy boven elfer a zsebben. 2-3 naponta kell csak toltenem.

appleapple.top/wp-content/uploads/2016/01/b87ed04b8b91cc04f4ea8a40522b8b83.jpg

Zsoltbacsi 2017.01.12. 10:05:04

@mennyi?husz!:

Ismerem, multkor nyomogattam a Media Marktban. Azert meretre joval nagyobb (foleg a szelesseg szamit 1 kezes hasznalatnal). A masfel giga ram meg egy vicc foleg a touchwiz mellett... Akkor mar tenyleg valami xiaomi vagy hasonlo

Negrogo 2017.01.12. 10:31:02

Boven eleg a 1,5 giga ha nincs tele pakolva felesleges appokkal es jatekokkal. Mivel az alap memo hasznalata a rendszernek a HD felbontas okan eleg keves. Ugyanannyi szabad marad mint egy 2GB-os de FHD-es telefonon. Egy 3gigas de QHD-es telon sincs csak 1-200mb-al tobb szabad mint ezen... igy megy ez. :) Nekem elfer szepen es egy kezes telo. Nalam is ez volt a szempont elso sorban. De lassan itt a 2017-es A3 ami ugyanugy maradt ez a meret es a 1280-as felbontas de mar 2gigas szoval ott van fel giga extra. Ha ez a 16-os nem is de 17-el tegyel probat. Raadasul meg vizallo is lesz.

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 17:52:15

@mennyi?husz!:
A kijelzője kurva jó, de ez a 2-3 naponta töltés csak akkor hihető, ha ez alatt a 2-3 nap alatt hozzá sem nyúlsz.
A Samsung-mobilok egyik nagy problémája a kurva gyenge aksi. Nekem csak ezért nem volt Samsungom soha.
(Most meg, amíg van Xiaomi, már nem is lesz, bár egy AmoLED kijelzőt azért bírnék.)

Negrogo 2017.01.12. 18:17:44

@cardiobascuralis 2: Ha hozza nem nyulok akkor 5 nap es akkor az energia takarekos mod meg nem volt kapcsolva... a 2-3 nap akkor jon ossze mikor 4-5-6 ora kijelzo idom van pl. Persze ai ezen az eli az eletet annak toteni kell 1,5 naponta! Es amiket irtam irtam uzem ido az folyamatos wifi ergo szinkoronizalas on egyvegbe es wifi meg nem lete mellett 4G alatt ertendo. De vegyetek iphone-t arany aron. En csak nevetek :D

cardiobascuralis 3 2017.01.12. 22:43:42

@mennyi?husz!:
Na jó, vegyél egy pár galambot, és azokat etessed.
Kb. 2000 mAh-s aksija van, de lehet, hogy csak 1800, lófaszt bírja az ennyi ideig, ha használod is.
Dehogy veszek iPhone-t, van nekem Xiaomi. Az tényleg bírja, 4000+ mAh-s aksival.

Negrogo 2017.01.13. 09:22:04

2300- as amugy de ha ennyire sotet vagy linkelek neked kepet 3-4 napos uzemidorol! Ha 6-7 oras kilejelzo idom van es tobbat hasznalom akkor 2 nap. Szerintem keress ra forumokon mert legandasan jol birja az A3.

loading 2017.01.13. 16:14:40

@Zsoltbacsi: NextGen Reader, a WP gyári Podcast appja. Csak példaként.

Zsoltbacsi 2017.01.13. 17:09:11

@loading:

Tudom, probaltam mindkettot (es meg vagy 50 masikat...)

Hibak:

a WP gyari podcast appja, nem folytatja a felbehagyott podcastokat, illetve nem mindig. Tehat hallgatok valamit, bejon egy hivas, es rosszabb esetben kezdhetem elolrol. Raadasul en tobbet is hallgatok parhuzamosan (mast munkaban, mast vezetes kozben stb), igy meg annyira se jegyzi meg

Nextgen: offline nem mukodik. Tehat az nem kivitelezheto, hogy amikor van wifim akkor letoltok mindent, es utana offline elolvasgatom. A szoveg meg csakcsak mukodik, de a kepeket sose menti el.

Zsoltbacsi 2017.01.13. 17:10:04

@loading:

Lehet hogy azota jobb lett a helyzet, ezek kb fel eves tapasztalatok lumia 930on

loading 2017.01.13. 19:22:26

@Zsoltbacsi: Nekem megy. Igaz még WP8.1.

Zsoltbacsi 2017.01.13. 21:48:37

@loading:

Csak hogy ne ertsuk felre egymast:

Azt allitod, hogy elinditasz egymas utan a gyari (vagy akarmelyik) lejatszoban mondjuk 5 podcastot, random idoben leallitod, utana bezarod a programot, es mondjuk masnap mind az 5ot ugyanabban az idopontban talalod, ahol elozoleg leallitottad?

A nextgennel azt mondod, hogy net nelkul ugyanazt jeleniti meg mint nettel? (gyakran jarok olyan helyeken, ahol nincs se wifi se mobilnet, es olyankor jo lenne elolvasni a "bekeszitett" termest)

Ne erts felre, nem kotekedni szeretnek, csak arra voltam kivancsi, hogy egyre gondolunk-e?

loading 2017.01.15. 09:43:03

@Zsoltbacsi: Egyszerre csak egy podcastot hallgatok. Mindig tudja, hol hagytam abba. De kipróbáltam kettőn: ismerte, hogy hol hagytam abba. A gyári hátránya, hogy az előfizetések váltásakor nem emlékszik melyiket játszottad utoljára. Viszont ha magad kiválasztod, akkor ott folytatja, ahol abbahagytad.
Win10-en próbáld a Podcasts (beta)-t. Az tudja, de nekem csak PC-n fut (nincs Win10M-em).

A NextGen-nél sokat kell játszani a beállításokkal. Én pl. nem töltetem le a képeket (nem mindig vagyok wifi közelben). Ugyanakkor vannak olyan oldalak, ahol csak a főcím vagy az összegzés jön le, akárhogy állítod be. Ez szinte program független, mert droidos olvasóim (feedly, pulse) is szívnak ezekkel. Sőt blackberry-n sem sikerült rávennem ezt (iPhone-ra nem találtam értelmes rss olvasót, de megemelték a havi adatkeretemet, így online olvasok).
Win10-re az UWP-s verzió jobb. PC-n mindkettő megvan és inkább az UWP-st használom.

Zsoltbacsi 2017.01.16. 07:43:33

@loading:

Koszi!

Androidon gReader a legjobb szerintem, mindent letolt, es jol be lehet allitani

Rugovicsvalagba 2018.06.04. 01:14:57

@igazi hős: Na ez az. És ír egy ál összehasonlítást. :-) De csak kicsit ügyelve az objektivitás látszatára. :-)
süti beállítások módosítása